mindannyian született kémények vagyunkaz igazi sonka
sajnos a sonka szó hallatán hazánkban szinte mindenkinek a hipermarketekben sonka néven árult, vízes, sózott, darált szivacsból és még ki tudja miből készült szörnyűségek jutnak eszébe, de ezen a tájékozott ember már meg sem lepődik, hiszen tudja hol tart nálunk a vendéglátás és úgy általában a kulináris kultúra, és különben is az egész kurva ország egy nagy szar, tele van cigánnyal és kosz van, bocsánat, elkalandoztam, vissza a sonkához.
az igazi sonka nem ilyen, az igazi sonka olyan, amilyet észak-kelet olaszországban készítenek az arrafelé őshonos potentát disznó bal mellső lábából (a jobb lábas disznók nem alkalmasak sonkakészítésre, ezeket egyszerűen elégetik, és azt is elfelejtik, hogy voltak). a jó sonka sorsa már a malac születésénél eldől, csak természetes szülésről lehet szó, orvosi beavatkozás nélkül. “a szike megöli a sonkát” szól az ősi mondás, amihez a napig tartják magukat a helyiek.
a megszületett kismalacokat ásványvízzel itatják, észak-iráni árpával etetik, amit anyatejbe áztatnak. két hónapos koruktól a gazda vagy asszonya a cseperedő malacokat rendszeresen szájjal és kézzel kielégíti.
a disznók 11 hónapos kurukban válnak sonkaéretté, “megterepesednek”, ami annyit tesz, hogy nem érdekli már őket semmi, csak hevernének egész nap, amitől a húsuk elcsúszna, és elveszne a sonka zamata.
a potentát disznókhoz késsel nem érnek, rakétapisztollyal lövik őket fenéken, és ahogy egy helyi gazda mondja:
“kicsit meghalok minden disznómmal, aztán mikor a sonkáját eszem, olyan érzés, mintha magamat szopnám és duplán élveznék”
(minden nap öljünk meg egy gasztrobloggert)
